Ha csütörtök, akkor gnocchi? A legendák szerint Rómában a hét második felében már olcsóbb ételek kerültek a családok asztalára, a csütörtök volt a gnocchi-nap, pénteken pedig általában halat ettek.
Gnocchit, ahogyan ma ismerjük, körülbelül az 1880-as évektől készítenek szerte Olaszországban. Első fogásként kínálják a vendéglők, mint az egyéb tésztaételeiket, néhány tartomány olyan híres a gnocchijáról, hogy ha például Abruzzóban, Friuliban, Velencében vagy Venetóban járunk, semmiképpen ne hagyjuk ki az ottani verziókat.
És mint a legtöbb olasz tésztaétel, az is viszonylag gyorsan és egyszerűen elkészíthető. A Fald feles fiúk most friss bébispenóttal és pirított sonkával készítik.
Hozzávalók
- 1 cs KOMETA Ínyenc Szellő Sonka
- 100 g burgonya
- 200 g rétesliszt
- 2 ek keményítő
- 1 dl főzőtejszín
- 2 db tojás
- 1 db szerecsendió
- 1 cs bébispenót
- só, bors
Elkészítés
Elsőként természetesen a tésztával kezdünk, melyhez egy nagy darab burgonyát sós vízben megfőzünk. Összetörjük egy keverőtálban, majd 200 g réteslisztet adunk hozzá. Mehet bele a 2 egész tojás, majd sózzuk és borsozzuk, valamint reszeljük hozzá 1 db szerecsendió felét. Alaposan gyúrjuk össze, majd formázzunk belőle rudakat és vágjuk kisebb darabokra. Ezeket végül forgassuk keményítőbe és mehetnek is a forrásban lévő vízbe.
Egy serpenyőben kevés olajat forrósítunk, és amint a gnocchijaink megfőttek, azaz feljönnek a víz felszínére, már szedhetjük is át őket a serpenyőbe.A keményítő egy réteget fog képezni a darabokon, ami segít, hogy pirításkor ne tapadjanak le a serpenyőben. Mikor szépen megbarnultak a gnocchi szemek, mehet mellé a sonka. Miután a sonka is megpirult kissé, az egészet öntsük fel 1 dl főzőtejszínnel, valamint kóstolás után ízlés szerint kerülhet még bele só, bors és szerecsendió is.
Pár perc alatt főzzük sűrűre, majd forgassunk bele fél csomag bébispenótot.
Végül jöhet tálalás és jó étvágyat!
