Feldhoffer Bálintot és Pollner Balázst 2021 végén szerződtette Alberto Contador U19 utánpótláscsapata, így Magyar Gergővel együtt már három magyar fiatal bontogatja szárnyait a profi olasz csapatnál. Az új csapattagokkal beszélgettünk.
2021 hatalmas pozitív fordulatot hozott a hazai kerékpársportnak: háromhetes versenyen rózsaszín trikót, pro kategóriás viadalon hegyi trikót még sosem viselt magyar versenyző, és még ott vannak az előkelő EB, VB eredmények is. Dina Márton és Fetter Erik, az EOLO-KOMETA Cycling Team (ProTeam) kerékpárosai is hozzájárultak mindehhez. Utánpótláscsapatukban (U19) pedig most 2 újabb fiatal kapott lehetőséget Feldhoffer Bálint és Pollner Balázs személyében.
Mindketten 16 évesek, és családjuktól hozták a kerékpározás szeretetét. Bálintot a bátyjával együtt apukája vitte el először terepre tekerni, hiszen neki nagyon tetszett mindig is ez a sportág, sikereket is ért el benne. Neki köszönhető, hogy Bálint is ráérzett erre a műfajra. Balázs családjában versenyző kerékpáros ugyan nincs, de mindenki szeret tekerni, gyakoriak a családi bringás kirándulások, a versenysport felé – elmondása szerint – az vihette, hogy a bátyját mindig szerette volna megelőzni.
Most pedig december közepén már ismerkedős edzőtábor vár rájuk új csapatuknál, de nézzük, hogy jutottak el idáig, hogyan kapcsolják össze az edzést az iskolával, ki a példaképük, és hogy melyik az a verseny, amire nagyon szeretnének eljutni versenyzőként.
Feldhoffer Bálint
Csapatok:
- Superior Racing Team (2016-2019)
- Fillari Team (2019-2020)
- Cube-Csömör (2020-2022)
- EOLO-KOMETA Cycling Team (2022-)
Legemlékezetesebb versenyek:
- Kids Tour of Slovenia U17 – 1. szakasz – győzelem, összetett 3. hely (2021)
- XCO OB U17 1. helyezett (2021)
- Hegyi OB U17 2. helyezett (2021)
Feldhoffer Bálint már 6 éves kora óta kerékpározik, de komolyabb edzéstervvel és célokkal 4-5 éve teker, leginkább az országúti és az MTB szakág foglalkoztatja. Példaképe Valter Attila, akinek apukája, Valter Tibor az edzője az MTB szakágban.
Bálint most kilencedikes, mert tavaly nulladikos volt, amikor jórészt angolt tanult. Általában a suli után picit pihen, és délután 4 körül kezdi az edzést. Ez télen különösen nehéz, mert hamar sötét van. Edzés után még marad egy kis idő a tanulásra, pihenésre. Heti szinten 10-13 órákat edz, ősszel és télen bekerülnek a tervbe beltéri súlyzós edzések is, de ezek ritkábbak.
Szerencsésnek tartja magát, hogy olyan helyen lakik, ahol vannak kiváló erdei terepek és jó minőségű utak, ugyanis egyaránt szeret erdőben és aszfalton is tekerni, az időjárástól függ, hogy épp melyiket preferálja. Elég sok nehéz edzése volt már, de egy tenerifei edzőtábor különösen emlékezetes maradt benne hajtás szempontjából.
A kerékpárversenyeket követi, és leginkább a háromhetesek, azon belül is a Giro d’Italia a kedvence. Bármelyik háromhetes versenyen óriási dolog lenne számára a részvétel – mondja, hiszen mindegyik komoly történelmi háttérrel rendelkezik, és a kerékpársport legnagyobb versenyei.
Pollner Balázs
Csapatok:
- Superior Racing Team (2019-2020)
- Kőbánya Cycling Team (2021)
- EOLO-KOMETA Cycling Team (2022-)
Legemlékezetesebb versenyek:
- eBike.hu XCO Magyar Kupa U17 2. hely (2020)
- XCO OB U17 3. helyezett (2021)
- Hegyi OB U17 1. helyezett (2021)
- Időfutam OB U17 1. helyezett (2021)
- Grand Prix West Bohemia U17 2. szakasz 4. hely (2021)
- Jevicko Peace Race U 17 záróetap 5. hely (2021)
PollnerBalázs 10 évesen triatlonozott egy évet, majd 14 évesen folytatta ismét a versenyzést. Ekkor egy szezont mountain bike-ozott, majd emellé társította a cyclocross-t is. Az országúti kerékpározást idén kezdte. Példaképe Sepp Kuss (25 éves amerikai profi kerékpáros, a Jumbo-Visma hegyi kerékpározásból érkező versenyzője, aki 4 év leforgása alatt eljutott a World Tour-szintre, és idén a Vueltán 8. lett – a szerk.).
Balázs tizedikes, általában délután edz, tervtől függően napi 2-3,5 órákat, majd bringamosás, tanulás, vacsora és pihenés vár rá. Kedvenc edzőterepe a hegy, egyúttal legnehezebb edzése is hegyhez kötődik, mégpedig Mátraházához, ahol szövetségi edzőtáborban volt.
Balázs is követi a kerékpárversenyeket, vallja, hogy sokat tanulhat belőlük, kedvence a fehér, finom murvás részekkel tarkított Strade Bianche. A csapata ProTeamjében tekerő Fetter Eriknek is ez volt a kedvence, ő idén már részt vett a 6. Monumentumként emlegetett versenyen, és törött nyereggel, combgörccsel nehezítve is célba ért. Ki tudja, évek múlva Balázsnak is szurkolhatunk ugyanitt? Balázs biztosan szívesen eljutna erre a versenyre is, de legnagyobb álma az, hogy egy háromhetes World Touron tekerhessen, mert szeretné megtapasztalni azt, hogy milyen, amikor egymás után újabb és újabb kihívások és változatos körülmények várnak a versenyzőkre.
Sok sikert kívánunk nekik!